Jótékonysági est
2007.10.28. 20:16
27-én megtartottuk 5. jótékonysági estünket.
Magyar György tanár úr köszöntötte a megjelenteket, köztük Dr. Veress Bertalan egyházkerületi főtanácsost, Irinyi Tamás tanácsost, Nagy Kálmán lelkészt, Fejér Andort, a J.-N.-Sz. Megyei Közgyűlés elnökét, Szabó András polgármestert, Rentzné dr. Bezdán Edit jegyzőt és Baranya Pálné iskolaigazgatót.
A megjelent mintegy kétszáz vendég kivetített képsor alapján végigkísérhette az iskola életét a kezdetektől napjainkig.
Az igazgatónő köszöntője után az iskola tanulóinak szívet-lelket melengető műsora következett: szavalat, néptánc, énekkar.
Újabb szívszorító vetítés után Nagy Kálmán elnök-lelkész idézte fel az iskolaalapítás nehézségeit. Őt követően Dr. Veress Bertalan főtanácsos úr köszöntötte a jelenlévőket.
A finom vacsora elfogyasztása után hamarosan sor került a nagyon sok felajánlott tombolatárgy kisorsolására. Bejelentették, hogy a MIrho Kisfoki Vízműtársulat nevében Vincze Béla úr egy laptopot ajándékoz az iskolának.
|