Kezdőlap : Karácsonyváró iskolai ünnepség |
Karácsonyváró iskolai ünnepség
2007.12.22. 16:53
A téli szünet előtti utolsó napon már mindenki az ünnepvárás lázában égett az iskolában.
Az aulában felállított karácsonyfa szépen feldíszítve várta a gyerekeket. A rádiószakkörösök már reggel biztosították az ünnepi hangulatot karácsonyi dalok adásával.
A karácsonyváró iskolai ünnepséget első alkalommal rendeztük meg a csillogó égőkkel, karácsonyfával ékesített tornateremben.
Gál Piroska hittan tanár köszöntötte az iskola tanulóit, dolgozóit. Utána három 7.-es lány ismertette a különböző országok karácsonyi hagyományait. Közös éneklés vette kezdetét Tibi bácsi zenei kiséretével, majd Szabó Boldizsár 1.o. tan. játszott a szintetizátoron! Ezt követően az osztályok vagy azok képviselői léptek fel, voltak karácsonyi jelenetek, versek, angliai karácsonyokról ismertető, közös ének. A bensőséges hangulatú ünnepség végén igazgatónő kívánt áldott, békés ünnepeket, vidám szünetet, majd a 8.-osok meggyújtották a fán a csillagszórókat, miközben a Mennyből az angyalt énekelték az iskola tanulói.
Idézet az igazgatónő ünnepi köszöntőjéből:" A Jóisten egyetlen fiát, Jézus Krisztust adta az emberiségnek karácsonykor. Ezen a napon mi is megajándékozzuk egymást. Én is szeretnék nektek ajándékot adni, de ennyi embernek mit is adhatnék. Szeretnék adni békét, hogy békében legyetek önmagatokkal s a környezetetekkel. Szeretnék adni bölcsességet, hogy felismerjétek saját hibáitokat, s el tudjátok fogadni mások hibáit. Szeretnék adni szeretetet, hogy árasszátok szét magatok körül, boldoggá téve ezzel az embereket..."
MINDEN KEDVES LÁTOGATÓNKNAK - HATÁRON INNEN ÉS TÚL - SZERETETTELJES, MEGHITT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
|