A TÁMOP 3.1.4.-08/2 pályázat megvalósításáról
2010.01.24. 09:01
6 osztályban vezettünk be kompetenciafejlesztő programcsomagot: 2. o. matematika, 3.b szövegértés-szövegalkotás, 4.és 5. o. angol nyelv, 6.o. életpálya, 7.o. matematika. Továbbá 7. osztályban tantárgytömbösített oktatást magyarból és matematikából, ezért kéthetes oktatási ciklusban tanítunk – A és B hét (egyik héten csütörtökön egymás után 3 magyar, pénteken 2 magyar óra van, másik héten ugyanígy matematikából). 6. osztályban tantárgyi bontás nélkül tanítjuk az Ember a természetben műveltségterületet.
Rendszeres a kapcsolat, a találkozó a mentorokkal, szaktanácsadókkal.
Megszerveztünk egy 3 hetet meghaladó projektet, amit november 27-től karácsonyig megvalósítottunk (hitélet projekt), további témahétre, moduláris programra, önálló innováció kidolgozására, a pedagógiai program átdolgozására is sor kerül.
Ezek mellett a bevont pedagógusok 6 db 30 órás tanfolyamot kötelesek elvégezni, illetve a tantestület kétszer 30 órás továbbképzésen vett részt, még két fő SNI tanulók képzésére készítő továbbképzést, 1 fő 2x30 órás vezetőképzést végzett. Minden tanfolyam záródolgozat megírásával végződik.
Szülők, óvónők, kollégák részére nyílt órákat tartottak a pedagógusok. Részt vettek Budapesten a Gyermekek Házában jó gyakorlat átvételén.
A tanulók nagyon kedvelik az újfajta tanulási módszereket (csoportmunka, páros munka, digitális eszközök bevonásával tartott óra stb.)
Természetesen azokban az osztályokban és tantárgyakban is folyik a kompetenciafejlesztés, amelyeket nem vontunk be a pályázatba, csak náluk nincs beszámolási, felmérési kötelezettségünk.
Eszközbeszerzések: a pályázat eszközbeszerzési lehetőségéből 6 db laptopot, 2 db vetítővásznat, nyomtatót, 2 db CD lejátszót, 2 db DVD lejátszót vásároltunk. Felajánlásokból, iskolai költségvetésből tévékészülékeket, DVD lejátszókat vettünk a bevont osztályokba (is), az Apáczai Kiadótól pedig újabb 2 db projektort kaptunk, így jelenleg 4 db projektorral rendelkezik intézményünk. A TIOP pályázat megvalósulásával mind a 9 tantermünbe jut projektor vagy interaktív tábla.
Benyújtottuk a PEJ-t.
Szövegértés –szövegalkotás kompetencia alapú oktatás tapasztalatai
Évfolyam: 3. osztály
Időkeret: 2oo9. szeptember, október, november, december
Felkészülés a kompetencia alapú oktatás bevezetésére
A 2oo8 – 2oo9.tanévben az iskola pedagógusai tantestületi és munkaközösségi foglalkozás keretében foglalkoztak a kompetencia alapú oktatás bevezetésének lehetőségével.
- Kompetencia fogalma
- Kulcskompetenciák
- Fejlesztési alapelvek
- Módszerek
Nyári továbbképzések
- Projektmódszer bevezetése, epochális oktatás
- Szövegértés –szövegalkotás kompetencia fejlesztése
Bevezetett kompetencia elemek, új módszerek, tapasztalataim
Mindennapi mesehallgatás:
Benedek Elek mesegyűjteményét olvastam a gyerekeknek. Próbálok meghitt hangulatot teremteni meseolvasás közben. A gyerekek örülnek a mesének, nem okoz nehézséget nekik a régies nyelvezet. Belefeledkeznek a mesehallgatásba. Remélem, hogy szókincsüket szóbeli és írásbeli szövegalkotásukat fejleszti a sok szép mese. Eleinte nagyon nehezemre esett, hogy nem magyarázhattam az ismeretlen kifejezéseket, nem kérhettem vissza a hallottakat.
Alapozó gyakorlatok:
Első és második osztályban sok térbeli, síkbeli tájékozódási gyakorlatot nagymozgás, testséma és finommozgás fejlesztést végeztünk. Az idén egyensúlyfejlesztéssel foglalkoztunk. Ezt a testnevelés órákhoz kapcsoltam általában. Az auditív és vizuális figyelemfejlesztési gyakorlatokat a magyar órákon csináljuk. A gyerekek játékként élik meg az alapozó fejlesztéseket.
Beszédművelés:
Magyar költők gyermekverseivel végeztünk beszédművelő gyakorlatokat. Hangsúly,hanglejtés, hangerő voltak az órák gyakorlóanyagaiban. A nyelvtörőket különösen kedvelik a gyerekek. Nem minden órán végzünk beszédművelő gyakorlatokat.
Beszélgetőkör:
A hetet egy körbeülős beszélgetéssel kezdjük. Itt a beszédbátorságot, egymásra figyelést tanuljuk miközben aktualitásokról, örömhírekről beszélgetünk.
Anyanyelvi tapasztalatok fejlesztése:
Az anyanyelvi tapasztalatszerzést próbálom beépíteni a szövegfeldolgozásba. Használjuk az Apáczai nyelvtan könyvet és munkafüzetet is. Sokkal több példát keresünk egy-egy nyelvtani fogalom megismeréséhez. Magát a nyelvtani fogalmat-bár az új tanítási módszer kifejezetten nem ajánlja megnevezni-megmondom a gyerekeknek. A számonkérés szintjét még nem tudtam eldönteni.
Új módszerek alkalmazása:
A kooperatív tanulási módszert ebben a tanévben kezdtem alkalmazni. A gyerekek véletlenszerűen kialakított alkalmi és állandó négytagú csoportokban dolgoznak. Januártól 6 hetente készülök új csoportokat kialakítani, hogy mindenki mindenkivel dolgozhasson egy csoportban. A gyerekek szeretik ezeket az új módszereket s már igénylik is. Minden nap használom ezeket a kooperatív technikákat általában az óra ráhangoló szakaszában. Új ismeretanyag feldolgozására egész órán csak kevésszer alkalmaztam.
A differenciálás módszere nem új az osztálynak. Első és második osztályban már hozzászoktak a mennyiségi és minőségi differenciáláshoz.
IKT-val megerősített órák:
A magyar népmesék sorozat rajzfilmjeit használtam szövegértés, szövegalkotás, anyanyelvi tapasztalatszerzés gyakorlásához. Az IKT továbbképzés hiányzik!
A pedagógusnak szüksége van a szakmai megújulásra. A gyerekeknek tetszenek az új munkaformák, a változatos feladatok. A tanterem mérete és berendezése megfelel az újfajt kihívásnak.
A továbbképzéseknek időben kellett volna lezajlaniuk, hogy a bevont pedagógusoknak legyen megfelelő idejük a felkészülésre.
Kunhegyes, 2009. december 22. Gorzásné Nagy Judit
|